A múzeum hatalom. Bár más kulturális intézményekhez, például a már az ókorban fontos színházhoz képest fiatal, mai értelmében kétszázötven évre tekint vissza, meghatározó társadalmi befolyásra tett szert. Tudományos központ, idegenforgalmi tényező, a közösségi identitás artikulálója. Erejének kulcsa, hogy a modern kor a múzeumot a tárgyak ítélőszékének pozícióba helyezte. Itt dől el, hogy a természet és a kultúra adott képződménye mulandó marad-e, avagy örökkévalóságot nyer a gyűjteménybe emelés révén, majd a kiállítási kontextusban határozzák meg jelentésrétegeinek rendjét. S a tárgyak e mesterien bejátszott színpadán, amely a fizikai kiállítótéren túl a múzeum kommunikációs gesztusait is felöleli, a virtuális vagy valóságos látogató saját létének inszcenált helyzeteivel szembesül.

Az ember éli az életét, de a múzeum rendezi azt, felülírva gondolatainkat világunkról. A múzeum így csalóka tükör, amely csak látszólag adja vissza objektíven azt, ami minket és környezetünket alkot; valójában fenntartója és szakemberei olvasatát sugallja a világról. E kettős motiváció késztet államokat, önkormányzatokat és magánosokat arra, hogy minden eddigi, már tetőzni vélt múzeumi boomon túl újabb fejlesztésekbe fogjanak: az intézmény széles közönséget szólít meg, s eredeti tárgyak és színpadi rendezés kombinációja üzenetek hatásos indoktrinációját teszi lehetővé. Hatalom a fiatal múzeum ugyanúgy, mint az évezredes színház, mert a múzeum maga is színház, ahol a kiállítási tárgyak játszanak szerepeket.