belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria: Hamzával a trópusokra

Programsorozatunk célja állandó kiállításunk megismertetése és városunk művészetekre fogékony diákjainak tehetséggondozása volt.

A délutáni foglalkozásokon a Hamza házaspár hagyatékát aktív ismeretszerzés útján, játékos módon, egy képzeletbeli utazás révén ismerhették meg a tanulók. A csoportok az „utazáshoz” egy bőröndöt is kaptak, ebben megtalálták a szükséges kellékeket: egy térképet, a feladatlapokat és a rajzi eszközöket. A térképen bejelölt öt állomáson forgószínpadszerűen végezték a feladatokat. Három helyszínen együtt keresték ki a megfelelő válaszokat a kiállítás anyagából, illetve digitális eszközünket használva internetről. Alkotótevékenységeik alapjául a kiállításon látottak szolgáltak; egy festmény parafrázisát csoportmunkában akrilfestékkel készítették el, és a kiállított divatrajzok nyomán pasztellkrétával terveztek.

Az alkotásokból záró eseményként egy kiállítás is nyílt és a rajztanárok révén a diákok munkái később sokáig díszítették az iskolák falait.