belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Magyar Nemzeti Múzeum Balassa Bálint Múzeuma: Szent István Lovagjai – Kalandvár

Magyar Nemzeti Múzeum Balassa Bálint Múzeuma: Szent István Lovagjai – Kalandvár

A 2014-es évben első alkalommal került megrendezésre a Szent István Lovagjai – Kalandvár nevet viselő múzeumpedagógiai program. A kalandvár a Szent István Lovagjai, 10 éves múlttal bíró történelmi vetélkedő „jogutódja”, egy régi hagyomány új köntösben. Az új kezdeményezés során a rendezvény történelem verseny jellege került átdolgozásra pedagógusok és múzeumpedagógusok együttes munkájával, így már nem a klasszikus értelemben vett iskolai verseny, hanem a játékos tanulás került előtérbe. Az első Kalandvár tematikájához tulajdonképpen a középkori királytükrök adták az inspirációt. III. Béla magyar király hős lovagok és büszke udvarhölgyek segítségét kérte. Az ifjú király Bizáncból hazaérkezve egy nyomorba taszított országot talál, s kétségbeesésében leghűségesebb alattvalóihoz fordul és kéri őket, állítsanak össze számára egy királytükröt, hogy a hajdan volt nagy királyok példáiból és életéből tanulva ő is dicső magyar királlyá válhasson. Ezzel a felhívással bocsátotta útjukra III. Béla és neje Capet Margit a csapatokba verődött vitézeket, hogy az út során megismerkedjenek a magyar királyokkal és nagy tetteikkel, s a tanultakból állítsanak össze egy királytükröt, mely hasznos lehet új uralkodójuk számára.