belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Móra Ferenc-díjat kapott a MOKK koordinátora, Lipták Mária

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár Móra Ferenc-díjat adott át DR. CSIZMAZIÁNÉ LIPTÁK-PIKÓ MÁRIA, a szegedi Móra Ferenc Múzeum Közművelődési Osztálynak nyugalmazott osztályvezetője, a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ múzeumi koordinátora részére kiemelkedő muzeológiai tevékenysége elismeréseként.

A Móra Ferenc-díj a múzeumi területen a legnagyobb egyéni elismerés, amely azoknak a muzeológusoknak adományozható, akik kiemelkedő munkájukkal jelentősen hozzájárultak a muzeológia fejlődéséhez, szakterületükön kimagasló szakmai életutat tettek meg, a muzeális intézményekben folyó szakmai és szervezeti munka előrehaladását és sikerét meghatározó kezdeményezés irányítói, vagy a muzeális intézmények társadalmi beágyazottsága és társadalmi hasznosítása terén meghatározó eredményt értek el.

A nemzeti kulturális örökség minisztere által alapított díj ünnepélyes átadására minden évben augusztus 20-án kerül sor, és évente legfeljebb három adományozható. 2017-ben Dr. Csizmaziáné Lipták-Pikó Mária mellett Mihály Mária, a Szépművészeti Múzeum általános főigazgató-helyettese részesült Móra Ferenc - díjban.

Móra Ferenc Díjat kapott a MOKK koordinátora, Lipták Mária


Dr. Csizmaziáné Lipták Pikó Mária magyar-orosz szakos középiskolai tanár, népművelő előadó, negyven éve szolgálja a múzeumokat. 1977-től volt a szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársa (1977-85 közművelődési osztályvezető helyettes 1985-2006 osztályvezető) 2006-tól a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ múzeumi koordinátora. Meghatározó egyénisége nemcsak a szegedi, de a hazai múzeumpedagógus társadalomnak. Lipták Mária múzeumi közművelődési, ismeretterjesztő, múzeumpedagógiai tevékenysége szorosan összekapcsolódott a Móra Ferenc Múzeum muzeológiai, szakmai tevékenységével. Arra törekedett, hogy a múzeumot bekapcsolja a város kulturális vérkeringésébe.


Tevékenységei között kiemelkedő jelentőségűek a múzeumpedagógia területén végzett úttörő vállalkozásai, különösen a múzeumok használatát szorgalmazó és segítő pedagógusokat felkészítő programjai. Évtizedeken át sikeresen működtette felnőttek, majd gyermekek részére a képzőművészeti, a biológiai, a régészeti és történeti, illetve néprajzi matinék sorozatát, ahol a foglalkozásokon a kreativitás, a játékos ismeretszerzés, érzelmi azonosulás, a humor és az otthonosság voltak a gyermekek megnyerésének legfontosabb eszközei.


Múzeumi koordinátorként tapasztalataival támogatta, segítette a Móra Ferenc Múzeum és más Csongrád megyei muzeális intézmények múzeumpedagógiai tevékenységét.

Nyitott az új módszerek, trendek iránt, kritikus a megvalósítás minőségére. A hálózati munkának köszönhetően egyre több múzeum ismeri meg és követi a közelmúltban ő általa kidolgozott önkéntes nyugdíjas, önkéntes középiskolás tárlatvezetői módszert.

Az augusztus 20-án megrendezett díjátadó ünnepségre a Pesti Vigadóban került sor.