belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Megjelent az Európai Bizottság által jóváhagyott, 2014-2020-as fejlesztési időszak EFOP programjának végleges verziója, mely letölthető az alábbi linken

Szeptemberben ismét projekt menedzsment képzés a MOKK-ban

Közkívánatra!

A nagysikerrel megtartott Új utak, új lehetőségek – Uniós pályázatok 2016-ban című kétnapos képzésünket szeptember 3-4-én ismét megrendezzük.

A júniusi képzésünknél túljelentkezés miatt sokakat el kellett utasítunk, ezért őszre újra meghirdetjük ezt a tanfolyamot. Természetesen új jelentkezőket is szeretettel várunk a fennmaradó szabad helyek függvényében. Ismételt túljelentkezés esetén elsőbbséget élveznek a júniusi képzésre regisztráltak, de helyhiány miatt elutasított jelentkezők. A fennmaradó helyek betöltésénél a jelentkezési sorrendet vesszük figyelembe.
Jelentkezési határidő: 2015. augusztus 8.
Küldje el jelentkezését még ma, nehogy lemaradjon szeptemberi képzésünkről!

A képzés részletei itt olvashatók. http://mokk.skanzen.hu/uj-utak,-uj-lehetosegek-unios-palyazatok-2016-ban.html

Kedvcsinálónak a júniusi képzésről készítettünk egy rövid beszámolót, és a résztvevők visszajelzéseiből is szemezgettünk.

Lezárult az Új utak, új lehetőségek – Uniós pályázatok 2016-ban című képzés


Küszöbön az Európai Uniós pályázatok indulása, ezért fontosnak éreztük egy olyan képzés megrendezését, amely nem csak a pályázatok elkészítésében segíti a múzeumokat, de annak sikeres lebonyolításához is ad hasznos tanácsokat.
Sok múzeum túl van már az első uniós pályázatainak lezárásán, de olyanok is vannak szép számmal, akik most készülnek a projekt befejezésére. Tapasztalatunk szerint egy dolog közös a legtöbb múzeumi projektben: olyan múzeumi szakember, vagy intézményvezető látja el a projektmenedzseri feladatokat, akinek nincs külön projektmenedzseri szakképzettsége. Természetesen ilyen szakirányú képzettség nélkül is sikerre lehet vinni egy pályázatot, azonban jelentős plusz munka és erőforrás takarítható meg, ha a projekt vezetője, vagy munkatársa alkalmazza azokat a tervezési - és menedzsment technikákat, amelyeket képzésünkön egy projektmenedzsmentet a gyakorlatban végző és mellette mindezt egyetemen is oktató szakember mutat be.

A múzeumi projektek tervezési sajátosságait, az indikátorszámítás fortélyait, a kockázatelemzés módszereit tapasztalt pályázatíró cég munkatársaitól ismerhették meg a résztvevők, és a projekt költségvetésnek a legfontosabb elemeire is ők irányították rá a figyelmet.

A projekt monitoringra való felkészülés fontosságáról egy múzeumi pályázatok ellenőrzésével foglalkozó szakember beszélt, és tőle tudhatták meg azt is a résztvevők, hogy melyek azok a tipikus hibák, amelyeket a múzeumok elkövetnek az alátámasztó dokumentumok összeállításakor.

A képzés hallgatói bepillantást nyerhettek egy folyamatban lévő, 140 múzeum bevonásával készülő országos felmérés eddigi eredményeibe, amely többek között az elmúlt Európai Uniós ciklus TÁMOP és TIOP pályázati tapasztalatait is feldogozza. A múzeumok visszajelzései, továbbá a MOKK ötéves „Múzeumok Mindenkinek” projektjének tapasztalatai rámutattak arra, hogy melyek azok a tipikus hibák, amelyeket a projekt tervezésénél lehet elkövetni, de ugyanakkor felhívták a figyelmet a projekt megvalósítása során felmerülő nehézségekre is.

A képzés része volt a kiírásra váró Európai Uniós projektekkel kapcsolatos tájékoztatás is, melyre a minisztérium illetékes munkatársa vállalkozott. Sajnos jelenleg ezeknek a projekteknek csak az irányelveit, a témaköreit, és a várható kiírási idejét tudta bemutatni, mivel a pályázatok részletes kidolgozása jelenleg is folyamatban van. Bár többen hiányolták a konkrétumokat, hasznos volt ez az előadás is, hiszen a résztvevők az elhangzottak alapján már most megkezdhetik a felkészülést a projektekre, hiszen így elkerülhető a pályázatok összeállításánál megszokott „hajrá”. Bízunk abban, hogy a szeptemberi képzés idejére befejeződik a pályázatok részletes kidolgozása, és még több konkrét információkkal tud az előadó szolgálni a résztvevőknek.

Végül néhány hallgatói visszajelzés a képzés értékeléséből:


„A képzés összegezte az eddigi általános tapasztalataimat és rendszert adott. Projektszemléletet vitt a napi munkámba”.
„Értékes, izgalmas előadásokat hallottam. Remélem, az előttünk álló projektben kamatoztatni tudom az itt hallottakat.”
„A leghasznosabb számomra a kiírásra váró projektek bemutatása, illetve az egész tervezési folyamat (amit nagyon komolyan és átgondoltan kell kivitelezni,) illetve minden előadásban a „tapasztalatok, buktatók” részek voltak.”
„Az EFOP-ról szívesen hallottam volna többet, de úgy tűnik, egyelőre ennyi információ van. De így is minden, elérhető információ megszerzéséhez fontos támpontokat kaptam”.
„Nagyon jól felkészült, kiváló előadókat hallottunk”.

„Még egyszer köszönöm, hogy részt vehettem a továbbképzésen, a projektek szervezéséhez sok hasznos tippet kaptam, és látom, hogy a pályázatokra mennyire kell figyelni az első pillanattól kezdve. Illetve azt is látom, hogy a munkát határozottan meg kell osztani, nem szabad mindent egy emberre bízni. Nagyon fogok figyelni a feladatkiosztásnál a kollégáim terhelhetőségére, hogy a lelkesedésük töretlen maradhasson és sokáig tudjunk együtt dolgozni - a precíz dokumentáció mellett ez egy nagy tanulság.”