belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Tárgydoktor rendel! sikeres programok

Ezt a tematikát ajánlotta a legkevesebb, 37 múzeum. A 70 fő/ program látogatószám a többi témakörhöz képest a középmezőnyben van. A látogatószám alakulását több múzeum visszajelzése szerint nagyban befolyásolta, hogy a személyes tanácsadás időigénye miatt a restaurátorok korlátozott számban tudtak csak látogatókkal foglalkozni, illetve több helyen előzetes regisztrációhoz is kötötték a részvételt (magas túljelentkezés).

Azok voltak sikeres programok, ahol

  • nagyobb tömegeket érdeklő témák előadása után személyes tanácsadásra volt lehetőség
  • a látogatók maguk is kipróbálhatták a restaurálást

Nem működött a program, ahol

  • kizárólag restaurálási előadást tartottak
  • a múzeum kommunikációjában nem tudta a program lényegét átadni.

A teljesség igénye nélkül következzen néhány sikeres program bemutatása.

Janus Pannonius Múzeum – Pécs: 74 fő

Program címe: Régészeti kerámia – a nagy válogatás

Az osztályon felgyülemlett selejt anyagot felhasználva, közösen válogatva, ragasztva juthattak az érdeklődők olyan ismeretekhez, amelyek a későbbiekben a korok, kultúrák világában könnyebbé teszi az eligazodást. Az erre az alkalomra a gyűjteményből kiemelt tárgyakhoz kapcsolódóan lehetőség nyílt a JPM Régészeti Osztály régészeivel való kötetlen beszélgetésre. Kivételesen a tárgyakat kézbelehetett venni. A program nem a múzeum faéain belül zajlott, hanem kiköltöztek a múzeum kapualjba, így a Fő téren zajló egyéb eseményeken részt vevők is találkoztak a programmal, Az utcára való kitelepülést a programok beharangozásánál is alkalmazták: a fesztiválhoz kapcsolódó programokat a Fő téren pécsi focisták részvételével szervezett játékkal hirdették, erről sajtóközleményt adtak ki.

ÖTLET: beharangozása az utcán, focisták bevonása, kivitték a programot a múzeum kapujába

Szatmári Múzeum - Mátészalka: 285 fő

Program címe: Nem mind arany, ami fénylik

Tárgydoktor rendel! sikeres programok A régészeti kiállítás megtekintése után kis restaurátorok is lehettek a gyerekek, ahol több darabra tört cserépedény, rozsdás kard és sok-sok lelet megújulhatott a szorgos kezek alatt. Olyannyira élvezték a kiállítás megtekintése után a plusz feladatot, hogy az eredetileg egy napra tervezett programot a kiállítás végéig meg kellett tartani. Főleg az alsó tagozatos gyerekek élvezték nagyon a munka örömét.

ÖTLET: közönség aktív bevonása, iskolai csoportok beszervezése

Országos Széchényi Könyvtár - Budapest: 68 fő

Program címe: Hogyan mosható a papír? – Könyvdoktor rendel!

Látogatás a restaurátorműhelyben, ahol a szakmai titkok mellett a résztvevők által behozott papíralapú műtárgyak állapotának javításához szakértők adtak tanácsot, majd útmutatásuk alapján minden látogató saját kis könyvet készíthetett. A program végén szakvezetéssel tekinthették meg a látogatók a „Vízjel” című kiállítást. Regisztrációhoz kötött program volt, és rekord sebességgel beteltek a helyek.

Ötlet: látogatók aktív bevonása a programba

Gödöllői Városi Múzeum - Gödöllő: 103 fő

Program címe: Csodatévő tárgydoktor

Pályaválasztás előtt álló gimnazistáknak (10-12. osztályosok) bemutató óra arról, hogy ki a restaurátor, mivel foglalkozik, és hogy lehet valakiből restaurátor. A múzeum megbízott restaurátora, Jébert Katalin festő-restaurátor tartott bemutatót múzeumi tárgyak segítségével arról, hogy mit szabad és mit nem tenni tárgyakkal házilag. Mi az, amire képes egy restaurátor, és hol a tudása határa. A diákok bontott csoportban dolgoztak, a csoport egyik fele a restaurátorral beszélgetett, a másik fele addig a 20. század elejének fényképészeti ritkaságaival ismerkedett (sztereoszkóp, üvegnegatívok) a múzeumpedagógus segítségével, majd 45 perc után csere történt a csoportok között.

ÖTLET: rendhagyó előadás

Thúry György Múzeum - Nagykanizsa: 100 fő

Program címe: Nagyanyáink, dédanyáink becses óságai

A tervezett program keretében olyan tárgyakkal, egykori használatukkal szerették volna megismertetni a gyerekeket, melyeket már csak a múzeumokban lehet látni (pl. ágymelegítő, légycsapda, fűző stb.). Mindezt kötetlen zenés-játékos formában. A foglalkozásokba bevontak egy helyi kreatív zenés-dramatikus játékkal foglalkozó csapatot, akik a muzeológusok irányításával előre átgondolt műsor alapján hozták közelebb a tárgyakat a fiatal közönséghez. Ezután a régi alpakka-üveg dísztárgyak mintái alapján szecessziós üvegminta tervezése, rajzolása; üvegkép, üvegváza készítése üvegfestéssel foglalkozásra maradhatott, akinek kedve volt. Emellett század eleji (20. század) társasjátékok (Kis gazdasszony, utazás a Jézuskához stb.) kipróbálására is nyílt lehetőség.

ÖTLET: foglalkozás zenés-játékos formában, különleges tárgyak bemutatása