Helyszín: Lakitelek - Tőserdő - Látogatóközpont DÁTUM
MÁJUS
PÉNTEK
24
|
A program három blokkból áll:
Délelőtt 9:30-kor gyülekező, majd 10 órától a Tőserdő Lelke csapata tart vezetett élménytúrát.
Délben könnyű ebéd következik, majd 13:30-kor műhelymunka keretében Torben és Ellen Bæk-Sørensen "Az oktatási rendszer sajátosságai Dániában" címmel tartanak előadást.
Ezt követően három témakörből választhatnak az érdeklődők a műhelymunka során:
- Oktatási program mint klímamegoldás? SzínesKert, Lakitelek - Témavezető: Szelesné Kása Ilona
- Kerteken át a természetbe - Tiszakürti Arborétum - Témavezető: Tálas Máté
- Terepgyakorlatok, de hogyan? Áldott Légy Egyesület, Tiszaalpár, Tőserdő - Témavezető: Bártol Réka
A műhelymunka után következik a plenáris szekció, melynek kezdete: 15:30.
Megnyitó beszédet mond Erik Vilstrup Lorenzen, Dánia magyarországi nagykövete, majd májusi dániai tanulmányútjukról tart élménybeszámolót a Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola delegációja - Farkas Anikó, igazgatóhelyettes. A műhelymunka csapatai röviden ismertetik eredményeiket, zárásként pedig kerekasztal-beszélgetéssel foglaljuk össze a nap tanulságait.
A három programelem szabadon látogatható. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
További részletekért keressék bizalommal a magyardan@mdke.hu címet!
Támogatóink:
Dánia Magyarországi Nagykövetsége
Lakitelek Önkormányzata
|
| JÚLIUS 27 SZOMBAT |
![]() |
2024. 07. 04. HETED7 Nyári napközis táborok a Skanzenben | |
![]() |
2024. 06. 26. Kádár-kocka kiállítás a Skanzenben |