belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

2018. évi képzéseink elé

Tisztelt Kolléga! Kedves Barátunk!

Köszönjük, hogy ebben az izgalmas, sok teendővel és új kihívásokkal teli évben is együtt dolgozhattunk Önnel mint előadó, tananyagíró, szakértő a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ képzései kapcsán. Az így kapott sok-sok szakmai segítségnek, tanácsnak, támogatásnak is köszönhető, hogy az idén szervezett képzéseink is a megszokott magas szakmai színvonalon zajlottak.

Oktatási szempontból 2018-ban is rendkívül mozgalmas év elé nézünk. Amellett, hogy két kiemelt jelentőségű projekt keretében indítunk ingyenesen elvégezhető szakmai továbbképzéseket múzeumi szakemberek számára, továbbra is elérhető lesz a két legkeresettebb költségtérítéses képzésünk ("Múzeum Vezetési Ismeretek" és "Kiállítás-rendezés A-Z-ig: az ötlettől a megvalósításig a közoktatás szolgálatában") is, valamint más hiánypótló témákban is szervezünk támogatott, ingyenes továbbképzéseket.

Engedje meg, hogy röviden áttekintsük egyre bővülő oktatási palettánkat.

A „Múzeumok Mindenkinek Program” keretében kidolgozott Múzeum Vezetői Ismeretek képzés azoknak a múzeumvezetőknek szól, akik szeretnének korszerű, elméletileg megalapozott, gyakorlatorientált vezetés- és szervezéselméleti, vezetéspszichológiai, tervezési, irányítási, gazdaságtani, jogi szakismereteket szerezni, vagy meglévő ismereteiket bővíteni. A képzés elvégzésével és a tanúsítvány megszerzésével a kinevezett múzeumigazgatók eleget tesznek a kulturális szakemberek továbbképzéséről szóló rendelet kinevezésről szóló előírásának.

http://mokk.skanzen.hu/20130509muzeumi-vezetoi-ismeretek.html

A Kiállítás-rendezés A-Z-ig: az ötlettől a megvalósításig a közoktatás szolgálatában című képzésünkön résztvevők pedig olyan nélkülözhetetlen ismereteket szerezhetnek meg, amelyek nagyban hozzájárulnak a korszerű múzeumi kiállítások tervezéséhez, megvalósításához és hasznosulásához.

http://mokk.skanzen.hu/20130509kiallitas-rendezes-a-z-ig-az-otlettol-a-megvalositasig-a-kozoktatas-szolgalataban.html

A nagy érdeklődésre való tekintettel jövőre ismét elindítjuk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló Múzeumi alapképzést és Szabadtéri muzeológiai és tájházi szakági képzést is.

http://mokk.skanzen.hu/muzeumi-alapkepzes.html

http://mokk.skanzen.hu/szabadteri-muzeologiai-es-tajhazi-szakagi-kepzes.html

A "Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek" című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú projekt keretében meghirdetett, múzeumi szakembereknek szóló képzéseink felkészítik a múzeumi szakembereket a közoktatás változó igényeire, ezáltal a múzeumok hatékonyabban tudják támogatni a formális és nem formális oktatást. A múzeumi szakembereknek szóló képzésekről illetve képzési modulokról bővebben itt tájékozódhat:

http://mokk.skanzen.hu/muzeumi-szakembereknek-szolo-kepzesek.html

A „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” EFOP-1.3.1-15-2016-00001 projekt keretében meghirdetett "A kulturális közösségfejlesztés gyakorlata" című képzésünk célja, hogy a kulturális szakemberek képessé váljanak a közösségfejlesztére, illetve a kulturális intézményeket a közösségfejlesztésbe bevonó folyamatok generálására. A képzésről bővebb információk az alábbi linken érhetők el:

http://cselekvokozossegek.hu/kepzes/kulturalis-kozossegfejlesztes-gyakorlata/

2018 februárjában budapesti helyszínen nyílt napot szervezünk képzéseink bemutatására, melyre szeretettel várjuk akár látogatóként, akár közreműködőként minden eddigi és leendő oktatónkat, szakértőnket, tananyagírónkat, akik a képzések kidolgozásában részt vettek, vagy szeretnének a közös munkához kapcsolódni. A rendezvényről hamarosan bővebb tájékoztatást is küldünk!

Reméljük, hogy 2018-ban is számíthatunk a közös munkára képzéseinkhez kapcsolódóan!

Kellemes pihenést, békés Karácsonyt és sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk a MOKK oktatási csoportjai nevében!

Nagy Magdolna dr. Bereczki Ibolya

mb. igazgató ágazati-feladatokért felelős főigazgató-helyettes

Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031

DECEMBER

08

CSÜTÖRÖTÖK

eseménynaptár


legfrissebb híreink


2022. 12. 08.
NEMO: Museums in the climate crisis
2022. 11. 21.
Folytatódik a MúzeumokMa 2020 kutatás
2022. 11. 16.
Publikációs felhívás a Tudásmenedzsment folyóirat 2023. évi angol/német nyelvű tematikus különszámába
Skanzen hírek


2022. 10. 11.
'56 falun a Skanzenben
2022. 09. 08.
Hagyományaink vendégségben