belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Az azonos témájú 2020. évi kutatási jelentés itt érhető meg.

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet és várható hatásai a hazai múzeumokban (2021)

Kutatási jelentés[1]

Bevezetés

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából 2020. április 2. és 6. között, röviddel a járványügyi helyzet kialakulása után, egy, a pandémia múzeumokra gyakorolt hatását vizsgáló felmérést végzett el a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ. Az akkori kutatásnak köszönhetően már korán pontos képet adhattunk a múzeumokat érintő kihívásokról, a problémák nagyságáról, továbbá az esetleges lehetőségekről, megoldásokról. A felmérés eredményeit egy gyorsjelentésben foglaltuk össze.[2]

Kiemelten fontos volt, hogy 2021-ben, a kihívásokkal teli 2020-as év tapasztalatait egészében mérjük fel a hazai muzeális intézmények körében. Ennek megfelelően 2021. január 21. és február 8. között egy kibővített kérdőív kitöltésére kértük a hazai muzeális intézményeik vezetőit, akik közül 203 reagált pozitívan és vett részt kutatásunkban. A felmérésben olyan témakörökben igyekeztünk helyzetfelmérést végezni mint az intézmények pénzügyi helyzete és gazdálkodása, a múzeumok közönséggel és közösségekkel való kapcsolattartása, az intézményi kommunikáció, az otthoni munkavégzés, a digitális tartalomfejlesztés és a digitális oktatás támogatása, a koronavírushoz kapcsolódó gyűjteményezés, a belföldi turizmus élénkítésében való közreműködés, valamint a problémák és megoldások általános vizsgálata.

 

A teljes kutatási jelentés itt tölthető le.
A kérdőív itt tekinthető meg.

[1] A kérdőív összeállításában közreműködött: Dr. Bereczki Ibolya, ágazati feladatokért felelős főigazgató-helyettes (SZNM), Nagy Magdolna, igazgató (SZNM – MOKK), Szu Annamária, fejlesztési osztályvezető (SZNM – MOKK), Berényi Marianna, főosztályvezető (Magyar Nemzeti Múzeum), Pacsika Márton, kutatási és módszertani szakértő (SZNM –MOKK). Az adatfeldolgozásban közreműködő munkatársak: Milbich Andrea, Pacsika Márton. A jelentést készítette: Pacsika Márton.

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031

JANUÁR

29

VASÁRNAP

eseménynaptár


legfrissebb híreink


2023. 01. 27.
Régészeti asszisztens képzését indít a Magyar Nemzeti Múzeum
2023. 01. 19.
Megjelent a felhívás: Európai Év Múzeuma Díj 2024!
2023. 01. 09.
Megjelent a Tudásmenedzsment folyóirat 2022. évi angol-német nyelvű tematikus különszáma
Skanzen hírek


2022. 11. 04.
ÉV KIÁLLÍTÁSA 2022 díjas az Erdély épületegyüttes
2022. 10. 11.
'56 falun a Skanzenben