belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

A Nagy Rajzolás - sikeres programok

Az Alkossunk együtt! - A Nagy Rajzolás témakörön belül 65 féle programot szerveztek a nagyközönségnek. A programokon átlag 193 látogató jelent meg.

A múzeumok visszajelzése szerint a program sikeréhez hozzájárult:

  • rajztanárokkal előzetes kapcsolatfelvétel
  • iskolák, óvodák előzetes beszervezése a programra
  • környező települések, intézmények bevonása a rendezvény lebonyolításába
  • (rajzolással, alkotással kapcsolatos) pályázat előzetes meghirdetése
  • a programot sok esetben kivitték a négy fal közül

Bemutatunk néhány sikeres Nagy Rajzolás programot:

Szépművészeti Múzeum – Budapest: 535 fő

Program címe: Mindenki a fedélzetre!

A programot a múzeumban látható időszaki Rembrandt-kiállítás inspirálta, noha annak érdekében, hogy fent tudják tartani az esemény ingyenességét, a feladatok a Holland Gyűjtemény állandó kiállításán, valamint a földszinti Márvány Csarnokban kaptak helyet. Az egy-egy festményhez kapcsolódó négy állomás közül három, a zene, a divat és a nemzetközi kereskedelem, a látássérültek számára is hozzáférhető volt. Ezen kívül egy szókirakó-játék is készült ahol a megoldáshoz egy-egy részletet kellett megkeresni a képtár egyes festményein. Továbbá, a látók számára, egy alkotási feladattal is készültek a szervezők, melynek során hajómodelleket készíthettek a résztvevők.

ÖTLET: több korosztályt megszólító program, fogyatékkal élők bevonása, kreatív feladatok

Alföldi Galéria – Hódmezővásárhely: 500 fő

Program címe: Légy kreatív! Éld át művészekkel az alkotás örömét!

Az érdeklődő közönség a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlaton kiállító művészekkel együtt alkothatott egy nagyméretű, közös művet. A látogató befogadóvá válhatott, a kiállításon gyűjtött élményeket magukkal az alkotókkal dolgozhatták fel a közös munka során. A nagy mű a programban résztvevők között elinduló interakció során keletkezett.

Ebben az évben a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum és kiállítóhelye, az Alföldi Galéria is csatlakozott a Múzeumok Őszi Fesztiváljához. „A Nagy Rajzolás” elnevezésű eseménysorozathoz az Alföldi Galériában megrendezésre kerülő 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat feldolgozását célzó programmal kapcsolódtak. A közönség a tárlaton kiállító művészekkel együtt alkothatott egy nagyméretű művet. A performance jellegű megmozdulással az alkotókkal való találkozásra adtak lehetőséget. A szabad alkotási folyamat lehetőséget nyújtott arra, hogy a művész és az érdeklődő a kiállításon gyűjtött élményeket, tapasztalatokat közösen dolgozhassa fel. Az elsődleges cél az alkotás folyamata során az volt, hogy a részvevőket arra ösztönözzék, hogy elmerüljenek belső világukban, szorosabb kapcsolatba kerüljenek az anyaggal és a művön egyidejűleg dolgozó személyekkel, és ezáltal a művészettel. Meghatározó szerephez jutott az őszinteség, a gesztusok, az érzelmi kivetülések, az interaktivitás, és a kommunikáció, ezáltal a művészet közösségépítő ereje.

ÖTLET: ismert alkotók közreműködése

Vehiculum-Ház Közérdekű Muzeális Gyűjtemény Múzeumpedagógiai Tagintézmény/Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola, AMI – Besenyszög: 451 fő

Program címe: Nézz körül és rajzolj! Besenyszög Panoráma

A besenyszögi diákok, óvodások és az Idősek otthonának lakói a helyi civil szervezetek segítségével egy egész napos program keretében, a lakosság és az átutazók bevonásával közös panorámaképet készíthettek a város központjáról a Szabadság téren. Délelőtt a besenyszögi Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola, AMI és az Eszterlánc Óvoda, Napsugár Családi Napközi, Idősek otthona lakói közösségeinek részvételével Besenyszög központjában, a főtéren elhelyezett állványokon készítettek közös panoráma-képet Besenyszög főteréről. Délután pedig a napközis csoportok szabadidőben készített munkája, besenyszögi intézmények, munkahelyek dolgozóinak, Besenyszög utazói polgárainak, a polgárőrség bevonásával megállított átutazók- és Besenyszög civil szervezeteinek részvétele a munkában.

ÖTLET: kivitte a programot az utcára, helyi civil szervezetek, intézmények bevonása a programba

RÓMER FLÓRIS MŰVÉSZETI ÉS TÖRTÉNETI MÚZEUM – Győr: 304 fő

Program címe: Rubik Draw

A rendezvény egész napos programsorozatként valósult meg a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum három kiállítóterében (Csikóca Művészeti Műhely és Kiállítótér, Magyar Ispita, Rómer-terem). A program kialakításánál meghatározó szempont volt, milyen kiállítások használhatók fel a program tematikájának feldolgozására a leginkább, így esett a választás a Kép-kép-képregény! (észt-finn-magyar alkotók képregényei 6-14 éves gyermekek számára) és a Wynter (kortárs digitális képregény a 16+-os korosztály számára) kiállításokra, hiszen szerették volna az épp évfordulóját ünneplő Rubik-kockát is megjeleníteni a program keretében. Erre jó alkalom volt a játék sajátosságának és a képregény meghatározó formáinak egymáshoz való közelítése, mely során a résztvevők megalkothatták azt a világot, amely pont ilyen változatos, sokszínű és hasonló kombinációs lehetőségeket rejt magában, mint a játék és a képregények

ÖTLET összekapcsolás kiállítással, közös munkára ösztönzés

Pásztói Múzeum – Pásztó: 207

Program címe: Fess velünk!

A program célja volt, hogy az együtt alkotás élményének lehetőségét megteremtve, a Nagy Rajzolás programjaihoz kapcsolódva a múzeum megismertesse látogatóit a természetes, ásványi eredetű festékanyagokkal, a szekkó technikával. A festéshez Nézsán és Felsőpetényben gyűjtött természetes földfestékeket, illetve faszenet használtak. A festékanyagokat tojássárgájával elkeverve fehérre festett gipszkartonra vitték fel. Hogy a látogatóknak témaötleteket adjanak, mintadarabokat készítettek, és fotók segítségével megmutattak néhány magyarországi templomi falfestményt.

ÖTLET: különleges eszközök használata, tankerület iskoláinak személyes felkeresése

Magyar Földrajzi Múzeum – Érd: 144

Program címe: Újrahasznosított város

A Magyar Földrajzi Múzeum is csatlakozott a The Big Draw kampányhoz, melynek keretében általános és középiskolás csapatok rajzolhatták le, milyen városban szeretnének élni 20 év múlva. A rajzversenyre 3 fős csapatok jelentkezését várták. A verseny 3 órájában kellett elkészíteni a műveket, melyeken a csapatok bemutathatták, milyen városban szeretnének élni felnőttként. Ehhez újrahasznosított anyagokat is igénybe vettek.

ÖTLET: iskolások bevonása, rajzverseny, téma aktualitása (újrahasznosítás)

Vaszary Galéria – Balatonfüred: 125 fő

Program címe: Alkossunk együtt! - Land art a Vaszary Galéria kertjében

A galéria a Nagy Rajzolás című nemzetközi programhoz kapcsolódóan várta az osztályokat, hogy ezen a napon egy hatalmas patchwork képet készítsenek a kertben. Az osztályok szakadt, kopott vagy kinőtt ruhadarabokat kellett magukkal vinniük, melyeket az alkotás során újrahasznosítottak és egy hatalmas tájképet alakítottak ki a fűben Balatonfüredről.

Ötlet: kreatív feladat iskolások bevonásával

Integrált Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény Hatvany Lajos Közérdekű Muzeális Gyűjtemény– Hatvan: 120 fő

Program címe: „Rajzold meg a világod” – Hatvan és környéke természetes és épített környezetének bemutatása

A cél a természetben megtalálható anyagok segítségével megvalósítható kreatív ötletek bemutatása, így a fenntarthatóság és a természettel való hasznos együttélés kihangsúlyozása volt. A tavalyi év során a program által igen sok diákot tudtak mozgósítani, főként az általános iskola alsó és felső tagozatosai közül. Idén a szervezők törekedtek arra, hogy kiszélesítsék a résztvevők körét.

ÖTLET: kapcsolat a helyi oktatási intézményekkel