belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

A 2021-es Múzeumok Őszi Fesztiválja szakmai értékelése

„Múzeumi harmónia”

A 2021-es Múzeumok Őszi Fesztiválja értékelése

 

A Múzeumok Őszi Fesztiválja2021. szeptember 27-e és november 11-e között, közel 7 héten keresztül, immár 16. alkalommal várta az ország valamennyi régiójában az érdeklődőket. A rendezvénysorozathoz ezúttal – több mint 60 településen közel 110 múzeum, országszerte csaknem 620 féle programmal csatlakozott. Mivel egy-egy programot több időpontban és több napon is megtartottak, így a rendezvénysorozat ideje alatti valós, illetve virtuális programok száma megközelítette az 1200-at. A rendezvények közel háromnegyedét a vidéki programok tették ki, a fennmaradó 32%-ot a budapesti intézmények szervezték. Számszerűsítve, Budapesten közel 200, míg vidéken több mint 400 féle programot szerveztek.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja 2021-es koncepcióját a felszabadultság, az öröm, a harmónia és a jövőbetekintés gondolatisága mentén alkottuk meg. A pandémiás helyzet rávilágított arra, hogy az ember számára mekkora kincs az egészség és a szabadság érzése. Az egészség az egyik legnagyobb érték, amely a testi, és a szellemi egyensúly megteremtésével valósulhat meg. Az idei Múzeumok Őszi Fesztiválja azokra a lehetőségekre hívta fel a figyelmet, amelyek mentén a múzeumok hozzájárulhatnak ennek az egységnek a megteremtéséhez. Ezt fejezi ki a „múzeumi harmónia” kifejezés, amelyet a rendezvénysorozat jelmondatának választottunk. A harmónia egyrészt utal a zenére, másrészt pedig a test és a szellem egyensúlyára. Az idei Múzeumok Őszi Fesztiválja a zenét hívta segítségül a közös öröm kifejezésére, amelynek apropóját több 2021-re eső jubileumi évforduló is adta. Többek között Cziffra György világhírű magyar zongoraművész születésének 100., Bartók Béla születésének 140. és Egressy Béni halálának 170. évfordulója, valamint az október 1-re eső zene világnapja is alkalmat adott a zenei rendezvényeknek. Voltak például múzeumi helyszínen megtartott koncertek,  zenetörténeti témájú gyűjtemények bemutatása, illetve zeneterápiás foglalkozások is.

Az aktuális koncepcióhoz igazodva két új és három megújult tematikához kapcsolódtak a múzeumok rendezvényei.  Újdonság volt a Többszólamú múzeum, valamint a Tiétek is a múzeum című tematika, illetve megújítottuk a Pincétől a padlásig című témakört, amely a Múzeumi kulisszatitkok elnevezést kapta, a 16+-os tematika címe A zene szárnyán! lett. További változás volt még, hogy a Múzeumi őszbúcsúztató megszólítva a felnőtt korosztályt Engedd el magad! kiegészítést kapott. Az előző évek bevált tematikáit ezúttal is megtartottuk, így az Utazó múzeum, a Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk!, a Múzeumi szünetelő, valamint a Szakmai múzeumi programok továbbra is adottak voltak.

A nagyközönség mellett minden évben a pedagógusoknak, valamint a múzeumi és a kulturális szakembereknek specifikusan szakmai programokat is kínál a rendezvénysorozat. Erre adtak lehetőséget a Szakmai múzeumi programok, illetve a Tiétek is a múzeum! című tematika, amely egyúttal a koronavírus-járvány idején a frontvonalban dolgozók számára való hála kifejezése is volt. A szakmai közönség számára az élményt nyújtó programok mellett számos múzeum szervezett konferenciát, információs napot, műhelygyakorlatot. Mindezek célja volt egyrészt, hogy szélesebb körben is bemutassa szakmai tevékenységét, tudományos munkásságát, másrészt pedig, hogy összehozza a kulturális és oktatási szakembereket.

2021-ben a korábbi évekhez hasonlóan ismét személyes részvétellel tudtuk megszervezni a Múzeumok Őszi Fesztiválját keretbe foglaló két szakmai rendezvényt, a 13. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitót és a 19. Országos Múzeumpedagógiai Konferenciát. A szeptember 27-én megtartott Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó a fesztivál koncepciójához igazodva ezúttal a zene jegyében telt, helyszíne pedig a Gödöllői Királyi Kastély volt. A rendezvényen adtuk át a múzeumpedagógia legmagasabb szintű elismeréseit, a Múzeumpedagógiai Nívódíjakat és a Múzeumpedagógiai Életműdíjat, illetve második alkalommal vehette át öt kitüntetett intézmény a Családbarát múzeumi minősítést. A fesztivált záró Országos Múzeumpedagógiai Konferenciának november 8-9-én az esztergomi Duna Múzeum adott otthont. A kétnapos szakmai konferencia célja az elmúlt rendkívüli időszak múzeumi színtérre vonatkoztatható tanulságainak áttekintése, illetve a rekreációs és kulturális turizmushoz kapcsolódó hazai múzeumi fejlesztések, tendenciák és jó gyakorlatok számbavétele, a szakmai párbeszéd és tudásmegosztás támogatása volt. A konferencián kerül sor a Közösségi múzeum elismerő címek ünnepélyes átadására is, amelyet ezúttal 3 intézmény vehetett át.

2021-ben a legnépszerűbb tematika a Múzeumi őszbúcsúztató – Engedd el Magad! volt. A tematika 2020-ban ugyan a második helyre, az akkori kiemelt Valódi és Virtuális találkozások mögé szorult, ezúttal azonban ismét az élre tört 132 (22%) programfélével. Ezt követte a Többszólamú múzeum című, kiemelt témakör, amelynek kertében 121 (20%) rendezvényt tartottak a múzeumok. Mögöttük lemaradva, harmadik helyen végzett a Tiétek is a múzeum című tematika 68 (11%) programtípussal.

Mivel ezúttal nem voltak a részvételre vonatkozó korlátozások, többen választották a beltéri programok szervezését. Ennek tudható be, hogy a tavaly előtti előkelő 3. helyéről a 6-ra süllyedt a Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk! témakör 52 (8%) féle rendezvénnyel. A középmezőnyben végzett a 16+ - A zene szárnyán! (42 programféle, 7%), illetve két korábbi tematika: az intézményi háttérmunkába betekintést engedő Múzeumi kulisszatitkok (66 programféle, 11%), valamint a Múzeumi szünetelő (63 programféle, 10%). A mezőny utolsó két helyét, a koronavírus-járvány által legjobban sújtott Szakmai múzeumi programok (35 programféle, 6%), valamint az Utazó múzeum (33 programféle, 5%) végzett. Összességében a tematikákkal kapcsolatban elmondható, hogy a többségüköhöz több rendezvényféle kapcsolódott, mint 2020-ban.

A célközönség felé hetente tematikus programajánlókkal, televíziós és rádiós megjelenésekkel, valamint Facebook és Adwords kampánnyal népszerűsítettük a múzeumok programjait, amelyeknek köszönhetően nagyon sok érdeklődőhöz jutott el a rendezvények híre.

2021-ben ismét a Múzeumi őszbúcsúztató programjain vettek részt a legtöbben (24%), a második helyre került a Múzeumi kulisszatitkok (20%). A megújított tematika népszerűségének oka az volt, hogy mivel nagyrésze az online térben valósult meg, így sokkal szélesebb körben elérhetőek voltak ezek a programok. A harmadik legtöbbet látogatott témakör a kiemelt – Többszólamú múzeum című tematika volt, negyedik helyen pedig a csupán egy hetes programszervezésre lehetőséget nyújtó Múzeumi szünetelő (14%) végzett. A sereghajtó 2021-ben az előző évben előkelő helyet elfoglaló Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk! témakör lett (2%), ennek magyarázata, hogy ezeket a kültéri rendezvényeket regisztrációhoz, létszámlimithez kötötték.

Múzeumok Őszi Fesztiválján résztvevő intézmények minden évben látogatókutatást végeznek a programjaikkal kapcsolatban. Ez a személyre vonatkozó adatokon kívül kitér többek között arra is, hogy milyen összetételben vesznek részt a rendezvényeken az érdeklődők, illetve honnan informálódnak a programmal kapcsolatban. Minden rendezvény tíz résztvevőjével kell a múzeumoknak kitöltetniük a látogatói kérdőíveket, amelyek ugyan nem szignifikánsan mutatják az adatokat, de a sokaság egészére nézve értékes következtetéseket tudunk levonni.

 

A kitöltött kérdőívek alapján a legtöbb programfélét, 433-at a felnőtt lakosság számára ajánlották a múzeumok.  A 2020-as némi visszaesést követően 2021-ben ismét sokféle eseménnyel készültek az intézmények a nyugdíjasok számára, a 368 féle rendezvénnyel a célcsoport a második helyen végzett. A harmadik legtöbb programfélét (349) a fiatal, 16-25 éves korosztály számára szervezték a múzeumok, őket követék 335 rendezvényfélével a középiskolások számára tervezett események. A családokat (319) és a középiskolásokat (335) célcsoportnak tekintő programok az előző évi kiugrásuk után, ismét a középmezőnybe kerültek.

A 2021-es év újdonságaként a tanárokat és az óvodapesagógusokat megszólító tematikákat kivettük a Múzeumok Őszi Fesztiválja témakörei közül. Ennek ellenére a korábbi évektől valamennyivel több progamot kíánáltak számukra (298, 182) az intézmények. A mezőny vége felé végeztek a fiatalabb generációkat – az általános iskolásokat (264) és az óvodásokat (145) célcsoportul tűző programfélék, illetve a második térfélbe kerültek a szakembereket (199), intézményeket (65) megcélzó rendezvények is. Az esélyegyenlőség jegyében 2021-ben is több intézmény gondolt a fogyatékkal élőkre a programok összeállításakor. Az előző évekhez viszonyítva nőtt a nekik szóló programtípusok száma. Míg 2019-ben 73, 2020-ban 61, addig 2021-ben már 84 rendezvényfélét tettek akadálymenntessé az intézmények.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja idén is nagyon sok embert elért és megmozgatott. A rendezvénysorozatnak köszönhetően egyre többen jönnek rá arra, hogy a múzeum nem csupán egy kiállítóhely, hanem attól sokkal tágabban értelmezhető színtér. A látogatók a múzeumi programok során betekintést nyerhetnek nemcsak az ott lévő tárgyak előéletébe, hanem akár magát a múzeumi működést is megismerhetik némely tematika keretében. Az általunk ajánlott tíz témakör mindegyike az intézmények sokszínűségének megmutatkozására ad lehetőséget, és a hozzájuk csatlakozók - akár tőlük szokatlan köntösben is - megnyilvánulhatnak a nagyközönség felé. A fesztiválhoz kapcsolódni, talán mára már presztízst jelent a múzeumok számára, és minden évben megpróbálnak valamilyen újdonsággal előrukkolni az ideje alatt. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendezvénysorozatnak van helye a magyar kultúrában, és a múlt tanulságait kiértékelve mindenképp folytatni kell a jövőben.

Ezúton is köszönjük az NKA támogatását, amellyel lehetővé tette a Múzeumok Őszi Fesztiválja megrendezését.    

 

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

A beszámoló linkje: Muzeumok Oszi Fesztivalja_2021_szakmai beszamolo.pdf