belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Folytatódik a MúzeumokMa 2020 kutatás

A 2020-2021-ben lefolytatott MúzeumokMa 2020 című kutatás célja a magyar múzeumi szféra átfogó állapotfelmérése, valamint a kialakult állapotokkal kapcsolatos szakma vélemények feltérképezése volt. A kapott eredmények hozzájárulnak a megalapozott szakmai és kultúrpolitikai döntéshozatalhoz, valamint segítik az előremutató fejlődési irányok kijelölését és a múzeumi szféra szemléletformálását.

A kutatás még a közalkalmazotti jogviszony kivezetése, illetve a koronavírus–világjárvány előtt indult el. A jelen utánkövetés keretében azt kívánjuk felmérni, hogy a korábbi eredmények publikációja, illetve az időközben bekövetkezett váratlan események mennyiben befolyásolták a kutatásban érintett múzeumi területekről való gondolkodást, különös tekintettel az utánpótlás, a munkatársak pályán tartása, illetve a tudományos munka témakörére. Az utánkövetés keretében néhány kérdést megismétlünk abból a célból, hogy összevethessük a válaszokat a korábban kapott eredményekkel, valamint új kérdéseket is megfogalmazunk a kutatás kezdete óta eltelt időszak tapasztalatai alapján.

Folytatódik a MúzeumokMa 2020 kutatás

A kutatás folytatása online kérdőíves adatbekérés, valamint fókuszcsoportos beszélgetés formájában valósul meg. A kérdőív a muzeális intézmények vezetőit, a középvezetőket és a múzeumi szakembereket szólítja meg. A folyamatban továbbra is a Kultúráért Felelős Államtitkárság Múzeumi Főosztálya, az Örökség Kultúrpolitikai Intézet, mint a kutatás koordinátora, valamint a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ és a MúzeumOD vesznek részt.

A kutatás utánkövetésének eredményeiről az oroksegintezet.hu, a magyarmuzeumok.hu, a mokk.skanzen.hu és online felületein adunk tájékoztatást.

A múzeumi szakemberek számára elérhető kérdőívet az alábbi linken érhetik el az érintettek. Kérjük töltsék ki a kérdőívet, segítsék a kutatást, ezáltal a múzeumokat érintő jövőbeli fejlesztéseket azzal, hogy véleményüket kinyilvánítják!

Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

25

HÉTFŐ

eseménynaptár


  SZEP 25
  hétfő
 
21. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó
  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben