Minden Kedves Olvasónknak békés karácsonyt és sikeres új évet kíván a MOKK csapata!
Az elmúlt évek gyakorlatát követve munkatársainkat személyes hangú visszatekintésre kértük ennek az évnek a végén is, és arról kérdeztük őket, hogy milyen volt számokra ez az év a MOKK-ban, melyet a "Kihívások Évének" is nevezhetünk, és mi okozta 2024-ben nekik a legnagyobb sikerélményt a munkájuk során.
„2024 legnagyobb sikere számomra, hogy a sok váratlan feladat és az időközben felmerülő számos nehézség még jobban összekovácsolta a MOKK csapatot, és így sikerült a lehetetlennek látszó feladatokat is teljesíteni.” Nagy Magdolna, igazgató
„2024-ben a legnagyobb élményt egyrészt az utazások (például 12 órás zötykölődés Budapestről Ulmba a Flixbusszal) jelentették, másfelől pedig a kapcsolatépítés (az Erasmus + felnőtt tanulási mobilitási program nélkül biztosan nem tudtam volna Isztambulban egy kurd nemzetiségű kulturális szakemberrel ennyire egy hullámhosszra kerülni). A Térségi Kulturális Szolgáltatások Mintaprogram keretében kidolgozott Örökség – Tudás – Közösség térségi kulturális programsorozat révén az ország legkülönbözőbb múzemaiban lehettem részese a legkülönbözőbb témákat érintő szakmai műhelyek szervezésének.” Bojcsuk Anna, koordinátori referens
„Az idei évből csak 4 hónapot töltöttem a MOKK-ban, de ennyi idő alatt is rengeteg izgalmas feladatban vehettem részt. A legsűrűbb időszakban kerültem ide, ezért sok dologba beleláttam, sok új emberrel ismerkedtem meg. Remélem a jövő év is hasonlóan lendületes és eredményes lesz itt a MOKK-ban!” Hemm Viktória, marketing és kommunikációs munkatárs
„Jól esik visszagondolni rá, hogy az év során adódott nehézségeket olyan újdonságok, meglepetések, találkozások ellensúlyozták, mint például az ezévi Múzeumok Őszi Fesztiváljához kapcsolódó videókampány, melynek Saly Noémi volt a reklámarca, és akinek a sziporkázó személyiségét nagyon jó volt megtapasztalni a nyári filmforgatáson és a 16. Országos Múzeumpedagógiai Konferencián is, melynek szakmai felelőse lehettem. Az idei év váratlan fejleménye számomra az volt, hogy a szeptember végén indult ukrán Unesco projekt projektmenedzseri feladatait bízták rám a MOKK-ban. Ennek kapcsán is részem volt rendkívüli találkozásokban, az egyik mintaprojektet megvalósító múzeum révén meghívhattam például Vihula Mihajlo ukrán gitárművészt a projektet előkészítő workshop egyik előadójának, és az Artemisszió Alapítvány facilitátori módszereibe is jobban beleláthattam.” Kajári Gabi, marketing, kommunikációs és disszeminációs szakértő
„Viszonylag frissen, augusztusban csatlakozott oktatásszervezőként, izgalmas volt belecsöppeni a felnőttképzések világába. Kiemelten tetszett első képzésem az Élő történelem. Felkészült, képzett előadók előadásait hallgathattam meg a résztvevőkkel. Belepillanthattunk, hogy „élnek” a Skanzen Erdély tájegységében az élő történelmi szereplők, megnéztük a működő mosodát, varrodát. Hazai és külföldi múzeumi jó gyakorlatok eddig ismeretlen és számomra nagyon érdekes példáival ismerkedtem meg a képzés során. Egy másik, kihívásokkal teli projekt részese is lehettem novemberben, az Unesco által támogatott „A lakóhelyüket kényszerűen elhagyó ukrajnai menekültek szellemi kulturális örökségének védelme Magyarországon: befogadó közösségi gyakorlatok” című projekt keretében megvalósuló mintaprojekt előkészítő 3 napos workshopon, ahol oktatásszervezőként közreműködtem. Sokszínű, izgalmas előadásokat hallottam, megismerkedtem a projekt résztvevőivel, egy sokrétű munka bevezetője volt ez, melynek kíváncsian várom a következő évi folytatását.” Kis-Várday Júlia, oktatásszervező
„Nekem a zöld múzeummal kapcsolatos fejlemények, a kutatás, a kritériumrendszer és a képzés adtak leginkább sikerélményt az idei évben.” Milbich Andrea, tartalomszolgáltatási és tudománykommunikációs munkatárs
„Mivel végzettségem szerint ökológus vagyok, nagyon örülök, hogy a Zöld múzeum képzés oktatásszervezője lehettem. Jó volt belelátni, mennyi jó zöld kezdeményezés és gyakorlat van a múzeumi szférában is. Sok inspiráló embert ismerhettem meg ebben a projektben. Ráadásul jövőre folytatjuk!” Osváth Györgyi, oktatásszervező
„Korábban nem dolgoztam múzeumi területen, ezért nekem nagy élményem ebben az évben, hogy bepillantást nyerhettem ennek az ágazatnak a sajátosságaiba. Mind az általunk szervezett képzéseken, mind a rendezvényeken sok érdekes információt kaptam, és nagyon élveztem azokat a lehetőségeket, amikor tárlatvezetésen vagy egyéb múzeumi programokban vehettem részt. Például a Komplex múzeumi ismeretközvetítés c. képzés kihelyezett napján a Ludwig Múzeumban, vagy az Országos Múzeumpedagógiai Konferencián a miskolci Herman Ottó Múzeumban.
Mivel ez az első évem a MOKK-nál, így azt sem hagyhatom ki, hogy a kollégák segítőkészek és támogatóak voltak velem a betanulási időszakban, hamar befogadtak, és nagyon inspiráló a velük való együttműködés. Köszönöm, hogy részese lehetek ennek a csapatnak!” Pinczésné Horváth Nóra, oktatásszervező
„Az idei évnek számomra az volt az egyik pozitívuma, hogy rengeteg új embert ismerhettem meg az Erasmus+ felnőtt tanulási mobilitási program keretében, melynek ügyvivője vagyok. Ráadásul Berlinbe is alkalmam volt eljutni, és az ottani múzeumi fejlesztéseket in situ tanulmányozhattuk kollégáimmal. A MOKK különböző hazai rendezvényeinek köszönhetően pedig új városokat és múzeumokat ismerhettem meg.” Spanisberger Ágnes, adminisztrációs és pénzügyi munkatárs
„Ez az év fordulatokkal bővelkedett, ami kihívások elé állított az oktatási csoportot! A két múzeumi középvezetőnek szóló kompetenciafejlesztő továbbképzés fantasztikus élmény volt számomra. A képzés végén nem csak én, hanem mindenki flow-élménnyel távozott, és nagyon jó volt meghallgatni, hogy mit adott nekik az általunk szervezett képzés.” Szikla Fruzsina, oktatásszervező
„Számomra idén a legnagyobb kihívást a Komplex múzeumi ismeretközvetítés képzés szakmai megújításának koordinálása jelentette, ilyen jellegű feladatom korábban még nem volt. Nagyon izgalmas volt látni az első turnus megvalósulását és azt érzékelni, hogy a résztvevők inspirálónak és összességében hasznosnak találják az előadásokat, workshopokat.” Sziray Zsófia, kutatási és módszertani munkatárs
Minden kedves olvasónknak békés karácsonyt
és sikerekben gazdag, boldog új évet kíván a MOKK csapata!
Ezúton is köszönjük megtisztelő figyelmüket,
reméljük, hogy 2025-ben ismét találkozunk!
|