belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Dornyay Béla Múzeum: Salgótarjánról diákoknak: Hogyan kel életre egy múzeumi kiadvány?

2014-ben jelentette meg a Dornyay Béla Múzeum a Salgótarjánról diákoknak című kiadványát, mely Salgótarján várossá fejlődésének és városként való kiteljesedésének történetét mutatja be a 19. század végétől kezdve ipartörténeti és kulturális, képzőművészeti vonatkozásaival együtt. 500 példányban jelent meg, több kötetét a múzeum eljuttatta a helyi közép- és általános iskoláknak is. 2016-ban a könyv hasznosítására városi vetélkedőt hirdettünk a helyi diákok számára, hogy jobban megismerjék a város történelmét, erősödjön a városhoz fűződő kapcsolatuk. A vetélkedő, az arra való felkészülés, így a kiadvány, hozzájárult a diákok identitástudatának erősítéséhez. A csapatoknak a könyvből kellett felkészülniük, továbbá 3 előzetes feladatot teljesíteni a vetélkedő időpontjáig: megadott dalok közül kellett egyet kiválasztani és megtanulni; a város régi fotói alapján a helyszíneken csapatfotókat készíteni és részt venni egy üvegfestéssel összekapcsolt múzeumpedagógiai foglalkozáson, ahol a megfestett üvegtárgyak közül a többség által megszavazott munkát kellett „mestermunkaként”a vetélkedőn bemutatni.


Nyitólap

 

 

HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

SZEPTEMBER

26

KEDD

eseménynaptár


  SZEP 28
  csütörtök
 
KULTÚRPALETTA Múzeumi Börze Sopronban
  SZEP 29
  péntek
 
Konferencia Marosvásárhelyen: MÚZEUMI ÖRÖKSÉG ÉS MÚZEUMI KOMMUNIKÁCIÓ
  OKT 12
  csütörtök
 
Megyei szakmai nap Dunaújvároson
  NOV 06
  hétfő
 
15. Országos Múzeumpedagógiai Konferencia
legfrissebb híreink


2023. 09. 08.
Arany Süni Vándordíj
2023. 09. 05.
Kurta Mihály: Múzeumandragógia reziliencia – Szakandragógia-történeti visszatekintés
2023. 08. 17.
Most mutasd meg!
Skanzen hírek


2023. 09. 11.
Hagyományaink vendégségben
2023. 08. 23.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje a Skanzenben