belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Elhunyt Szablyár Péter

Tájházas barátai, tisztelői, múzeumi és műemléki szakember kollégái, valamint a
Tájházszövetség tagjai nevében megrendülten tudatjuk, hogy
a Magyarországi Tájházak Szövetsége alapító ügyvezető elnöke
életének 66. évében, 2013. december 9-én este 9 órakor eltávozott körünkből.


Temetésére végakarata szerint Jósvafőn 2013. december 18-án 13 órakor kerül sor.

Szablyár Péter mélyen elkötelezett munkása volt a népi építészeti hagyományok, a tájházak és a bennük bemutatott lokális kulturális örökség megőrzésének, megismertetésének és megtartásának. 1994-től látogatható Jósvafői tájháza a jó példa erejével hatott közelebbi és távolabbi környezetére. Falai között az értékőrző és a teremtő Ember tehetségét, tudását, a jósvafői emberek és kultúrájuk iránti tiszteletét érezzük.

Élete meghatározó időszaka volt az az évtized, amelynek során a 2002-ben létrehozott Tájházszövetség munkájának szervezésével kiemelkedő eredményeket ért el a tájházak 21. századi megújulásában, a tájház hálózat nemzeti és nemzetközi színtéren történő elismertetésének érdekében.

Emlékét tisztelettel őrzi
a Magyarországi Tájházak Szövetsége

„Bármilyen gazdag is vagy, ha meghalsz, a pénzed nem jelent semmit. És mit ér a státusz, a hírnév, ha senki nem áll melletted? Más szavakkal: a pénz és a tekintély nem feltétlenül kellenek ahhoz, hogy tartalmas életet élj. Mi az hát, ami valóban számít nekem? Könnyű kérdés volt. Tenni valamit másokért, a társadalomért. Törődni a többiekkel. Megérteni és megértetni magunkat annyi emberrel, amennyivel csak lehet. Egyik sem könnyű dolog, de tudtam, ha elérem céljaimat, büszkén mondhatom, hogy boldogan élek.”


(Hirotada Ototake, idézet Szablyár Péter leveléből)