belépés
hírlevél
regisztráció
szakértőnk válaszol

Közkívánatra!

2014. február 3-án elindult idei első képzésünk, a Kiállítás-rendezés A-Z-ig (KRK). Eddig ezt a képzést a "Múzeumok Mindenkinek" Program keretében hirdettük meg, így a résztvevőknek nem kellett a költségekhez hozzájárulniuk, a teljes részvételi díjat az európai uniós pályázatunk fedezte.

A "Múzeumok Mindenkinek" Program lezárultával idéntől már csak fizetős tanfolyamként tudtuk meghirdetni ezt a képzést is. Tanfolyamunk népszerűségét mutatja az is, hogy a képzés iránt olyan nagy érdeklődés mutatkozott, hogy több jelentkezőt is vissza kellett utasítanunk. A túljelentkezést látva végül úgy döntöttünk, hogy 2014. májusában ismételten elindítjuk a Kiállítás-rendezés A-Z-ig című képzésünket.

A május 13. és június 27. között megrendezésre kerülő következő KRK képzésre van még néhány szabad helyünk, melyekre március 30-ig várjuk a jelentkezéseket!

Bővebb információ a képzésről itt olvasható.